2013. szeptember 9., hétfő

2013. szeptember 9.


Dátum: 2013. Szeptember 9.             9. nap, munkanap
Munkahely: Vitalis GmbH, Gut-Wehitz
Vissza a megszokott ütembe…
Eljött hát a második hét. A reggel nyugodtan indult, a megszokott összekészülődés után a reggeli következett. A reggeli után nem siettünk, 8:55-kor mindenki átöltözve állt munkára készen az udvaron. Motivációnkat csökkentette, hogy a reggel esősen indult.
A csapat most megváltozott, Bea bement csempézni a burkolós csapattal. Hozzánk Újszászi Márk került, aki hadd ne mondjam remek munkaerőt jelentett. Ma új munkát kaptunk, de ismét csövet kellett fektetnünk. Tehát a munkanem maradt a régi, a helyszín viszont új volt. A feladatunk egy csőelvezetés kiépítése volt, a főelfolyó irányába kellett leejtetnünk az ereszcsatorna elfolyóját.
Ezt egy árokásással kezdtük. A cső 1 méter mélyen volt a főelfolyó csatlakozási pontnál, míg az ereszcsatorna elfolyó kb 30-40 cm mélyen volt. A munkát nehezítette az esős idő, mert rengeteg víz állt meg az ereszcsatornában is, illetve a gyűjtőládában is a bejárat előtt. Ezt először szivattyúval szerettük volna eltávolítani, de nem találtunk hozzá megfelelő csövet, így maradt a kézi vödrös lapátolós módszer.
A délelőtt az árokásással töltöttük az időt, majd ebéd után nekiláttunk a csővezetékek összeillesztésének. A vezetékeket Kai hozta az autójával, amit rögtön utána be is tudtunk szerelni. Az összeillesztéshez ahhoz megfelelő zsírt használtunk, megkönnyítve ezzel az összecsúsztatást.
Az idő a nap jelentős részében borús, felhős és szemerkélős volt. Hozzávetőlegesen egy fél óra volt, ami napsütéssel telt, akkor melegünk is volt. A munkát szépen megosztottuk egymás közt, a 6 méteres sávban kellemesen elfért a négy személy.
A munkaidő gyorsan telt, hiszen az útépítős csoport mellett dolgoztunk, így a munka közbeni kommunikációba ők is csatlakoztak, tovább növelve a munkamorált.
A munka során nem szereztem több szakmai tapasztalatot, viszont a levágni kívánt csövek pontos méretezését én végeztem, valamint a csövek szakszerű illesztésében is én segítettem. Az ásást és a lapátolást is könnyebben végeztük, hiszen a nedves nyirkos talaj, könnyen felszakadt.
A visszalapátolás és tömörítés holnapra maradt, mivel a csövek illesztését pontban három órára sikerült elvégeznünk. Itt is homokágyat terítettünk a vezetékek alá.






És egy újabb részlet:

1. Az elvégzett tevékenységek, feladatok összefoglalása:

Újabb hetet kezdtünk meg itt Schkeuditzban. Ez a második hét a háromból. Már reggel kellett szembesülnünk azzal, hogy szakad az eső, és hogy semmi életkedvünk nincs. A munkát kilenc órakor kezdtük és vártunk az esőben, hogy elosszanak minket. Volt lehetőség cserére a csoportokból, és mivel a múlt héten végig burkoltam, ezért most cseréltem Ujszászi Márk munkatársammal, és az asztalos mesterhez kerültem. A csoportban csak ketten voltunk, és örültem, hogy nem kint kellett dolgoznom.
Első feladatunk az volt, hogy a lelakkozott fadarabokat meg kellett csiszolnunk, és egy második réteggel is bevonni. A csiszoláshoz P180-as csiszolópapírt használtunk, amivel sima felületet adtunk. Ezután kisebb lécek jöttek, majd nagyobb L alakú profilok. Ezek a fák majd a felső épületben lesznek felhasználva díszítő elemeknek a fénycsövek elrejtésére.
A csiszolás és lakkozás után a mesterünkkel felmentünk az emeletre és a félkész szobákban megnéztük a mosdók ajtaját. Az ajtókkal az volt a probléma, hogy koszosak, foltosak, csiszolatlanok voltak, ezért leszedtük őket és levittük a műhelybe. Az első ajtó még nagyobb is volt, mint kellett, ezért levágtunk az aljából egy centit. Csiszolópapírral kézzel megcsiszoltuk mindenhol, mind a két oldalát az ajtónak.
Fél kettőkor az ebédből visszajöttünk, de akkor már nem esett az eső. Lelakkoztuk az ajtót, figyelve arra, hogy ne legyen foltos, és ne legyen lefolyás sehol. Ezzel gyorsan haladtunk, úgyhogy további ajtókat vittünk le a műhelybe. Közben egy másik kollégának kellett segítenem nagy falapokat forgatni és elvágni kézi körfűrésszel, valamint a kisebb lapokat is feldaraboltuk. A maradék időben tovább csiszoltuk az ajtókat és festettünk. Utolsó dolgunk a takarítás volt, és minden forgácsot felsöpörtünk.


2. Szerzett tapasztalatok:

Ha körfűrésszel dolgozunk, akkor egy lécet mellé téve mindig pontosan tudunk vágni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése